Szívén csordult a könnycsepp,
mosoly ült reá arcára.
Boldoggá vált rögvest,
mikor csókot adott szájára.

Két szemét már nyitja,
áldja ezt a napot.
Legbelül titkon mondja,
most mindent megkapott.

Álomba illett minden szó,
minden egyes mozzanat.
Esze súgja, így minden jó,
de lelassúlt a gondolat.

Nem látja mit kellené.
Párja tán egy kurtizán!?
Nem érti, ha szeretné,
de nem találja délután.

Ha értékkel őt nem áldja,
munkahely őt ne várja.
Úrnői fátylát ki állja?
És este mért nem kívánja?

Szívén feszült a fájdalom,
bánat ült reá arcára.
Boldognak őt már nem látom,
s csak keserűség van szavába.

Két szeme már nyitva,
átkozza azt a napot.
Savanyú szájvizét issza,
mert semmit nem kapott.

Rémálom már minden szó,
minden régi mozzanat.
Mit esze súgott nem volt jó,
rossz volt minden gondolat.

Érti már mit kellett,
párja volt egy kurtizán.
Szeretni ezt mért kellett!?
Tévedés volt minden tán.

Ha értékkel őt nem áldta,
testét hát ő beváltja,
Úrnői mivoltját kijárta,
csak a pénz volt miért kívánta...