A paneltornyok árnyékában nem túl zöld a fű,
érvényesülni, kitörni nem túl egyszerű.
Mindennapos életharcok kisgyerekként edzenek,
megtanítanak azokra mik nekünk nem tetszenek.

A balkán feeling nem rózsadomb, szavainkból érzed
és minden tömbház oldalánál ott bújkál a végzet.
Bandába verődő fiatalság, csatát vív az utcákon,
egymást lopják, ütik. verik ez megy Magyarországon.

Tanulni az nem megy, nem így neveltek minket,
mikor körbeállnak páran és elveszik mindened.
Minden utcát ismerünk és emlék köt a rögökhöz,
nem sok kedvünk van nekünk a rég lefutott körökhöz.

Mindnyájan tudjuk azt, hogy nem jó ahogy élünk.
Kitörnénk, de nincs hova, és egymás nélkül félünk.
Hát megmaradunk egymásnak és szürke pontként tengődünk,
a betonházak közt a sorsunk, ott ahol mi felnőttünk.