Sötétek a felhők rég, nem láttuk a napot.
Szabadságról álmodunk és rabláncokat kapunk.
Bilincsbe vert kezeinket kulcsoljuk most imára.
Beleesünk mindennap ugyanazon hibába.

Eltűrjük a kínzásokat, megalázott létünket.
Emberszabású piócák szívják ki a vérünket.
Minden szavunk elnyeljük, múltunkat elfeledjük.
Halkan kóválygunk egymás mellett, boldogságunk keressük.

Hazugságra támaszkodunk, így építjük életünk.
Megköszönjük urainknak, hogy mindenkitől félhetünk.
Fejekben kell rendet tenni, láncainkat levetni.
Meg kell tennünk magunkért, min el sem mertünk merengni.

Meg kell ragadnunk egymás kezét, egybefonódott sorsunk.
Elég mostmár abból, hogy rabláncokat hordjunk.
Új világot építünk, és gaz, te álnok menekülj.
Mert oly erővel állunk bosszút, mit mindenkid megkeserül.