Szeméterdők, aknahegyek,
romokba lőtt épületek.
Viharfelhők a város felett,
megtört lelkű kisemberek.
Barrikád nyoma a város szélén
acélmagok a falak mélyén.
Nagy tanács a háború végén:
hagyjátok egymást végre békén.
Gyilkosra néz a nyugvó kopja,
megbosszulni sosem fogja.
Nincsen válasz a kérdés mellett,
meghalnia miért kellet!?
Egymásra néz két elejtett szempár,
szótlan a száj, nem szól, csak vár.
Tovatünnek a lesütött szemek,
Régi ismerősőké hát ezek.
És mindennap jönnek képek, s szemek
vádlók, s ijedt tekintetek.
Ma is némán imádkoznak
kik együtt öltek, s együtt haltak. |