Elalszok a csillagok alatt is, csak ne fagyjak meg reggelig.
Elég nekem egy hűs kis patak, hát nem megyek el a tengerig.
A kényelmemért nem kocsikázok, míg van erő a lábamban
Nem kell nekem plazmatévé, majd gyönyörködöm a tájakban.

Várhat rám a luxus-villa, wellnes hotel, gépvilág.
A hegytetőkről intek be nektek, többet ér egy szál virág
többet ér egy mosoly, többet ér egy barátság,
nem vágyam hogy droiddá tegyen a gombnyomásnyi hazugság.

Laktam én már hordóban, mint Diogenész régen
és boldog voltam mégis, pedig nem volt semmi pénzem.
Nem rajongtak körül soha se barátok, se lányok.
De mindig volt kihez szólnom, többre nem is vágyok.

Rúgtak már ki, vertek már át, ezt hozta az élet.
Hogy a keservből erőt hogyan merítsek, ehhez talán értek.
Láttam barátaim elfordulni, elhidegülni tőlem.
Nem tudom, hogy mi volt a baj, de volt, hogy ezért bőgtem.

Siránkoztam pénzért, jóért, nagyvilági javakért,
de mostmár többet adnék bárkinek az őszinte szavakért.
Az érintetlen földeken, hol a pusztítás nem haladt át.
Én ott érzem mindig jól magam, nekem ezt jelenti a szabadság.