Romos házak árnyékában kisgyermekek játszanak.
Játékpuskák zörejével senkinek sem ártanak.
Anyjuk otthon, apjuk a fronton életükért küzdenek.
A pokol tüzes kazánjába életekkel fűtenek.

Megtanulták, túl korán tán, mit jelent a bosszú.
Írni még nem, de azt tudják, az élet nem túl hosszú.
Kötelességből védik a földet, hol ők és anyjuk él.
így táplálja gyűlöletük annyi könny és vér.

Apjuk már csak emlék, hősként őrzik szívükben.
Gyilkosai megszállóként gázolnak a vérben.
Gyermeküknek egyebet nem, csak azt adják, mit ők kaptak.
Nem csoda ha évek múlva ők is fegyvert ragadnak.

Így pusztítjuk önmagunk
és ez soha véget nem ér.
Ember embernek farkasa
és vízzé nem lesz a vér.